Kissebb csalódás ez az este.. a születésnapot kihagytuk (szórakozzanak csak a fiatalok egyedül..), helyette a barátaim szóltak, hogy kártyázzunk, de végül ebből sem lett semmi, mert négyen maradtunk volna csak, úgy meg nem az igazi. Mondjuk elég szar, hogy igazából ők most azok az emberek, akikkel a legtöbbet vagyok, és egy péntek esti programra csak kártyázni tudnánk... Mondjuk elmentem volna egy jó filmet megnézni, vagy mittudomén.. Szóval az esti programom az itthonmaradás lett, vasalással, és takarítással egybekötve. Apropó vasalás. Most kezdek megtanulni vasalni, a szükség törvényt bont ugye. Egész jól megy már, büszke is vagyok magamra. Viszont nem szeretek egyedül lenni! Még vasalni is valakivel lenne jó. Bármilyen unalmas is volt már a végén a kapcsolatunk az exxel, azért rettentően jó érzés volt az a tudat, hogy volt mellettem valaki. Ezt igazából csak most tudom értékelni, de mindemellett tisztában vagyok vele, hogy ez nem volt elég. Át kell valahogyan vészelni ezt az átmeneti állapotot, és igen, ez sajnos néha fájdalommal jár. Ezért is nem erőltetek mindenáron másik kapcsolatot. Egyrészről mert a napok nagy részét barátokkal, csoporttársakkal, vagy a családtagokkal töltöm, másrészről meg nem tudnám teljesen beleadni magamat a dologba. Az írás egyébként nyugtatólag hat. Ilyenkor, ezeken a magányos estéken citromfűteák szoktam főzni, előtte egy B1 vitamint megeszek, és netezés, írás, vagy TV-zés mellett eliszogatom a teát, aminek a nyugtató hatása nem tudom, hogy biológiailag alátámasztott-e, vagy csak pszichésen élem meg, de mindenesetre segíteni szokott.

(OFF: most jött egy üzenet, hogy a kedvenc helyünkön várnak minket másik cimborák... hmm. tényleg jót tesz ez az írás... ON.)

Úgyhogy ha a kedves olvasó hasonló cipőben jár, akkor ajánlom kipróbálásra a fenti kombót, és bár a főoldalon kifejtettem hogy az írásom öncélú, menet közben eszmélek rá, hogy nagyon szívesen írok azoknak akik még ugyanebben vannak, mint én, és tapasztalatcserére vágynak... de szívesen fogadok véleményezésket is. Most amúgy is eléggé belemerültem a dolgok pszichológiai hátterébe, a másodéves pszichológia jegyzetemtől, Popperen át, Csernus doktorig elkezdtem lázasan minden ilyen témájú irodalmat olvasni.

És ha már Csernus doktor. A sorsom pikantériája, hogy a tavaly karácsonyra az exbarátnőm húgától a Nő című könyvet kaptam ajándékba. Akkor azért, mert az anyósjelöltemnek megvolt már a könyv, csak kölcsönkértem, de nem olvastam ki végig, aztán visszaadtam, de annyira megtetszett már az elején, hogy meg akartam venni egy példányt magamnak, Szandra meg leadta a drótot a huginak, hogy mit vegyenek nekem. Úgyhogy karácsony után sikerült átolvasnom a Nőt, ami elég sok mindenre rávilágított. A kapcsolatunk igazából akkor kezdett igazán őszinte, és szókimondó lenni, valahogyan az amiben most vagyok, talán a Csernus írásai vezettek rá (függetlenül attól, hogy közös megegyezéssel váltunk el, és most én sokkarta jobban szenvedek még, mint ő). Igazából ebben a vicces az, hogy lehet hogyha nem olvasom el a könyvet, akkor ugyanúgy maradok a szarban!

Az előző bejegyzésben nem nagyon írtam arról, hogy mi törént velünk. 6,5 évet voltunk együtt, igazából ebből 6 gyönyörűen telt el. Lényegében mi egymás mellett nőttünk fel, a legtöbb első kalandot, izgalmas pillanatot egy ember életében együtt éltünk át, sokat nyaraltunk, és rengeteget csiszolódtunk egymáshoz. 2 éve volt egy 2 hónapnyi szünet, amikor mind a ketten meginogtunk, de azt a két hónapot egy orbitálisan nagy egymásra találás követte, összejöttünk megint, és rá egy évre eljegyeztem az 5. évfordulónkon. Ekkor már együtt laktunk, az ő lakásában. Gondolhatnám, és emlegettük is a szakításkor, hogy nagyon "hirtelen" költöztünk össze, de ez baromság. Mögöttünk volt 4-5 elég intenzív év. Az összeköltözés első hónapjai csodálatosak voltak, izgalmas közös vacsifőzésekkel, borozgatásokkal, néha (?) barátok felhívásával. Aztán az életem kicsit megváltozott. Elkezdtem mozogni más területeken, néhány barátommal csináltunk egy klubbot a belvárosban, közben kis közéletet is éltem... szóval felpörögtek a hétköznapok. Mindezek mellet csináltam a fősulit, és volt egy menyasszonyom, aki ebben az életben mindig az utolsónak érezte magát. Mostmár belátom, nem is szerepelt igazából az első helyen, de fontos tudni, hogy én s mindig csak a második-harmadik helyet foglaltam el a családja után a szívében. Úgyhogy ez addig addig gyülemlett, és gyülemlett, amíg többszöri veszekedés, és vita után szétváltunk. (hozzáteszem gyanítom neki akkor már volt udvarlója, akivel most jár). Úgyhogy a blogolásom előzménye lényegében nagyon tömören ez a történet, de menet közben úgyis folyamatosan visszautalok majd lényeges dolgokra is.

Szép estét!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.